Hírek
Június 15-én, változatlan árakkal nyit a Városi Strand
A Csitáry G. Emil Uszoda strandja 2024. június 15-én, szombat reggel 8 órától nyitja meg a kapuit, és várja a vendégeket minden nap 8 és 19 óra között. Az üzemeltető Városgondnokság ebben az évben nem emeli a belépőjegyek és bérletek árait. A strand egészen 2024. szeptember 1-jén vasárnapig lesz majd nyitva.
Ötezer tő egynyári virág kerül idén tavasszal a Virágórába
Évről évre változik a Virágóra beültetése és hagyomány már, hogy a kertészek minden évben máshogy tervezik a virágágyásokat. Az idei egynyári virágokat, mintegy 5000 tő növényt kedden kezdte kiültetni a Virágórába a Városgondnokság. A beültetésre három tervet készített Homoki László kertészmérnök, melyek közül tavaly ősszel szavazással választhattuk ki, hogy melyik valósuljon meg idén.
Tematikus tanösvényt alakítanak ki még tavasszal a Rác bányában
Hamarosan egy tematikus, geológiai tanösvényt alakítanak ki a Rác bányában, ami a Velencei-hegység legnyugatibb látható része. A terület geológiai érdekességei mellett a Rác bánya növény- és állatvilágát is bemutatják úgy, hogy a terüelt alkalmas lesz környezetismeret, természetismeret és földrajz órák megtartására is.
Parkőrök Fehérváron - a zöldterületek tisztaságára és rendjére figyelnek
A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységébe a parkőri szolgálatot. Több helyszínen: a Zichy ligetben, a Rózsaligetben, a Jávor Ottó téren, továbbá a Halesz parkban, valamint a Palotavárosi szabadidőparkban, váltott műszakban összesen hat ember dolgozik parkőrként.
Plakátelhelyezési szabályok választási kampány idején
Június 9-én egyszerre tartják hazánkban az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. A kampány végéig a jelöltek és jelölőszervezetek engedély nélkül kitehetnek plakátot (választási falragaszt, szórólapot, vetített képet, emblémát) mérettől és hordozóanyagtól függetlenül Fehérváron is.
Denevérodúkat helyeztek ki Fehérvár több parkjaiban is
A madárodúk mellett két éve speciális denevérodúk kihelyezését is elkezdte a Városgondnokság, ami a városban élő nagyszámú denevérfajoknak nyújt megfelelő búvóhelyet. A városban található megannyi denevérfaj fő tápláléka a szúnyog, amelyből április és október között többmilliót elfogyasztanak, jelentősen csökkentve ezzel a szúnyogpopulációt.
Virágos Székesfehérvár - elkezdődött a komposztkeretek kiosztása
Összesen 4300-an jelentkeztek a virágos Székesfehérvár pályázatra tavaly ősszel. Közülük több mint 800 fehérvári családi házban lakó veheti át a napokban a 660 literes komposztálót és több mint 1400-an kértek 200 literes esővízgyűjtő tartályt, amiket a Városgondnokság Szent Vendel utcai telephelyén vehetnek át a napokban.