Emlékhelyek Napja 2024 - Résztvevő emlékhelyek

Résztvevő emlékhelyek

Az Országház és környéke Nemzeti emlékhely
Budapest

A budapesti Kossuth tér a magyar történelem fontos színhelye, amelyet az Országgyűlés 2012. január 1-jei hatállyal egyedüliként kiemelt nemzeti emlékhelynek nyilvánított. A teret meghatározó hatalmas épület, a törvényhozásnak helyet adó Országház előtt rendezik a legtöbb állami...

Tovább az adatlapra
Eötvös József Collegium Történelmi emlékhely
Budapest

Az intézményt az École Normale Supérieure mintájára Eötvös Loránd fizikus, rektor és miniszter alapította 1895-ben, ma az ELTE szakkollégiumaként működik. A Collegium 1910-ben átadott épületét Alpár Ignác tervezte. Alapítása óta a „tudóstanárok” képzésére, a magyar szellemi élet...

Tovább az adatlapra
Fiumei úti sírkert Nemzeti emlékhely
Budapest

A nemzet nagyjai számára létrehozott sírkert gondolatát Széchenyi István vetette fel. A sírkert a 19. század közepén Pest köztemetőjeként nyílt meg, majd a század végére Magyarország legrangosabb kegyeleti helyévé vált. Itt áll többek között Batthyány Lajos, Deák Ferenc és Kossuth Lajos...

Tovább az adatlapra
Kálvin téri református templom és Ráday Gyűjtemény Történelmi emlékhely
Budapest

A pesti református gyülekezet első temploma 1830-ra épült fel, kriptájában nyugszik többek között a reformkori politikus Fáy András. A Ráday Gyűjtemény alapja Ráday Gedeon reprezentatív magánkönyvtára és a család levéltára. A Ráday utcai gyűjtemény Benda Kálmán munkája nyomán vált...

Tovább az adatlapra
Ludovika Akadémia Történelmi emlékhely
Budapest

Az „1808. évi VII. törvénycikk a katonai Ludovika-akadémiáról” teremtette meg az önálló magyar tisztképzés lehetőségét. A Pollack Mihály tervei alapján 1830 és 1836 között elkészült klasszicista stílusú épület 1872-től szolgált a magyar honvédtisztképzés színteréül. 1945 után az...

Tovább az adatlapra
Műegyetem Történelmi emlékhely
Budapest

Elődintézménye, a 18. századi Institutum Geometrico-Hydrotechnicum révén a hazai műszaki felsőoktatás bölcsője. Az egyetem történeti kampuszán 1956. október 22-én tartott hallgatói nagygyűlés hatására kaptak szélesebb nyilvánosságot a politikai berendezkedéssel szembeni követelések. Az innen...

Tovább az adatlapra
Rákoskeresztúri Újköztemető 298., 300. és 301. parcella és a Kisfogház Emlékhely Nemzeti emlékhely
Budapest

Az 1945 utáni magyar történelem „temetői emlékhelye”, ahol az 1945 és 1956 utáni törvénytelenperekben hamis vádak alapján elítélt és kivégzett politikusok, katonák, közéleti személyiségek, munkások, diákok és parasztok földi maradványai nyugszanak. A gyászpark a nemzeti összetartozás...

Tovább az adatlapra
Trefort-kert Történelmi emlékhely
Budapest

A Trefort-kert az újkori magyar felsőoktatás egyik legfontosabb helyszíne, nevét az egyetemi kampusz létrehozását támogató Trefort Ágoston kultuszminiszter után kapta. A kert az ekkor még egy karon folyó bölcsész és természettudományi, valamint kis részben az orvosi és állatorvosi képzésnek...

Tovább az adatlapra
Várnegyed Nemzeti emlékhely
Budapest

Az ország fővárosának legrégibb és műemlékekben leggazdagabb része, világörökségi helyszín. 1247-től - az idegen megszállások idejétől eltekintve - a mindenkori magyar államigazgatási és politikai központja. A 20. század közepéig az uralkodók, illetve az államfő palotája, a...

Tovább az adatlapra
A református kollégium és nagykönyvtár Történelmi emlékhely
Csurgó

A református gimnáziumot a 18. század végén alapította gróf Festetics György. Az intézmény megszervezését a népi felvilágosodás kiemelkedő alakja, Nagyváthy János irányította. A nagykönyvtár gyűjteményének alapjait is ebben az időben vetették meg. Rövid ideig a kollégium tanára volt...

Tovább az adatlapra
Református Nagytemplom és Kollégium Nemzeti emlékhely
Debrecen

A város jellegzetes épületegyüttese egyház, művelődés és közélet összetartozásának jelképe. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején, 1849. április 14-én fogadta el az ideiglenesen Debrecenben ülésező magyar országgyűlés a Függetlenségi nyilatkozatot, és mondta ki ezzel a...

Tovább az adatlapra
Drégely vára Történelmi emlékhely
Drégelypalánk

A 16. századi török háborúk és a magyar hőskultusz egyik szimbolikus helyszíne. Ali budai pasa 1552-ben 12 ezer fős sereggel ostromolta Drégelyt. Szondi György másfélszáz katonájával négy napon keresztül tartotta a várat, de az utolsó rohamban valamennyi védő elesett. Szondi alakját a 19....

Tovább az adatlapra
Egri vár Nemzeti emlékhely
Eger

A vár a 16. században három részre szakadt Magyarország végvárrendszerének fontos eleme volt. Történetének leghíresebb epizódja az 1552-es év, amikor a Dobó István által vezetett várvédők sikerrel verték vissza a sokszoros túlerőben lévő török sereg ostromát. Az irodalomban is...

Tovább az adatlapra
Esterházy-kastély Történelmi emlékhely
Fertőd

A főúri kultúrapártolás nagy alakja, Esterházy „Fényes” Miklós franciaországi látogatása után döntött a „magyar Versália” megépítéséről, amelynek tervezésében maga is részt vett. A herceg a 18. század második felében európai viszonylatban is jelentős gyűjteményt és kulturális...

Tovább az adatlapra
Grassalkovich-kastély Történelmi emlékhely
Gödöllő

A Ferenc József és Erzsébet királyné, később Horthy Miklós nyaralóhelyeként híressé vált gödöllői barokk kastélyt Grassalkovich Antal építtette a 18. század közepén. A gróf itt fogadta 1751-ben Mária Teréziát. A Grassalkovichok férfiágon való kihalását követően az épület többször...

Tovább az adatlapra
Győr, Káptalandomb Nemzeti emlékhely
Győr

A győri vár a török háborúk idején vált a kereszténység védőbástyájává. A 16. században itáliai mesterek tervei szerint a kor legmodernebb technikájával építették át. A vár a Rákóczi-szabadságharc, majd a francia háborúk alatt kapott újra stratégiai jelentőséget. A napóleoni csapatok...

Tovább az adatlapra
Csatatér Történelmi emlékhely
Isaszeg

Az isaszegi csatatéren zajlott le 1849. április 6-án a tavaszi hadjárat legfényesebb magyar diadala. A hosszúra elnyúlt, váltakozó lefolyású csata során a magyar fősereg győzelmet aratott a császári seregek felett. Az isaszegi csata a szabadságharc történetében is jelentős mérföldkő volt.

Tovább az adatlapra
Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum Történelmi emlékhely
Kiskőrös

Petőfi Sándor szülőháza 1958-ban, az első műemlékké nyilvánítási hullámmal lett védett épület, részben népi építészeti értékei, részben jeles költőnk személyéhez való kötődése okán. Maga a ház ún. fésűs beépítésben álló, rövidebb oldalával az utca felé forduló, téglalap...

Tovább az adatlapra
Kőszegi vár Történelmi emlékhely
Kőszeg

I. Szulejmán Bécs ellen indított hadjárata 1532 augusztusában érte el Kőszeget. A várat Jurisics Miklós védte a sokszoros török túlerővel szemben. A védőknek csak töredéke tartozott a katonáskodó rétegekhez, Kőszeg ennek ellenére nem került török kézre. A városban a 11 órai harangszó...

Tovább az adatlapra
Református Kollégium és könyvtára Történelmi emlékhely
Mezőtúr

A kollégiumot, a Tiszántúl fontos kálvinista központját Wittenbergben tanult prédikátorok alapították 1530-ban. Muzeális értékű könyvtára mintegy 16 ezer kötetből áll. A kollégiumban tanult a magyar szellemi élet számos kiemelkedő alakja, többek között Szép Ernő író, Tamkó Sirató...

Tovább az adatlapra
Kossuth Emlékmúzeum Történelmi emlékhely
Monok

A község közepén, a hajdani Nagy-kút-parton áll Kossuth Lajos szülőháza. A falu legismertebb épületét Andrássy István gróf építtette 1780–82 között. A három szárnyból álló, főszárnyával az utcavonalon álló, középrizalitos, magasföldszintes, copf stílusú uradalmi tisztilak a régi...

Tovább az adatlapra
Ópusztaszer, Nemzeti Történelmi Emlékpark Nemzeti emlékhely
Ópusztaszer

A magyar történeti hagyomány szerint a honfoglaló magyarság első „országgyűlésének és törvényalkotásának” helyszíne. A XII. századi történetíró, Anonymus szerint „A fejedelem és előkelői azon a helyen rendelkeztek az ország szokásjogáról … És azt a helyet, ahol minderről...

Tovább az adatlapra
Katonai Emlékpark Nemzeti emlékhely
Pákozd

Az 1848–1849-es magyar szabadságharc kezdetének színtere. Az 1848. szeptember 29-én Pákozd térségében, a Habsburg császári-királyi haderő elleni, a magyar honvédek és nemzetőrök sikerével végződött csata helyszíne. A győzelem elsősorban morális hatása miatt vált a magyar honvédelem...

Tovább az adatlapra
Bencés Főapátság Nemzeti emlékhely
Pannonhalma

A Pannonhalmi Bencés Főapátság a világörökség része, a magyar kereszténység bölcsője, fontos szellemi műhely. Híres iskolája ezeréves múltra tekint vissza, itt található a világ egyik legnagyobb szerzetesi könyvtára. Géza fejedelem 996-ban Tours-i Szent Márton tiszteletére alapította a...

Tovább az adatlapra
Pápa, református kollégium és ótemplom Történelmi emlékhely
Pápa

Az 1531 óta működő kollégium évszázadokig a magyarországi reformáció egyik szellemi központja volt. Az iskola kezdetben a lutheri elveket képviselte, a 16. század végére vált kálvinista teológiai műhellyé. Az ótemplomot, amely II. József részleges vallásszabadságot biztosító türelmi...

Tovább az adatlapra
Pécs, székesegyház, püspöki palota és a középkori egyetem Történelmi emlékhely
Pécs

A pécsi püspökséget I. (Szent) István az első egyházmegyék között alapította 1009-ben. A többször átépített székesegyház mai formáját a 19. század végén nyerte el. Valószínűleg a szintén 11. századi eredetű püspöki palotához kapcsolódott Magyarország első egyeteme, amelyet Vilmos...

Tovább az adatlapra
Romhányi Csata Történelmi emlékhely
Romhány

A romhányi csata a Rákóczi-szabadságharc egyik utolsó csatája, melyet 1710. január 22-én vívtak a Nógrád vármegyei Romhány és Szátok között. A kezdeti kuruc sikerek után a császári csapatok megfordították a harc kimenetelét, majd mindkét fél visszavonult.

Tovább az adatlapra
December 8. tér Történelmi emlékhely
Salgótarján

Az egykori Vásártéren 1956. december 8-án mintegy négyezren tüntettek – békésen – a letartóztatott forradalmárok kiszabadításáért. A karhatalom képviselői, valamint szovjet katonák tüzet nyitottak a fegyver nélküli tömegre. A sortűznek levéltári források szerint 49 halálos áldozata és...

Tovább az adatlapra
Siklósi Vár Történelmi emlékhely
Siklós

A Siklósi vár a XIII. század második felében épült. Itt tartották tisztes fogságban Luxemburgi Zsigmond magyar királyt a lázadó főurak. A várból indult a mohácsi csatamezőre Kanizsai Dorottya, hogy eltemesse az áldozatokat. A helyszínen forgatták a Magyar Televízió legelső saját gyártású...

Tovább az adatlapra
Tűztorony Történelmi emlékhely
Sopron

A feltehetően várkaputoronyként, majd tűztoronyként szolgáló épület Sopron jelképe. 1921 decemberében a lakosság népszavazáson döntött a Magyarországhoz tartozás mellett, ennek emlékét őrzi a „leghűségesebb város” cím, és erre emlékeztet az 1928-ban épült Hűségkapu, Hikisch Rezső...

Tovább az adatlapra
Szeged, Dóm tér Történelmi emlékhely
Szeged

A tér a két világháború közötti időszak kiemelkedő építészeti alkotása. Központi épülete az 1879-es szegedi árvíz és újjáépítés emlékére emelt, 1930-ban felszentelt Fogadalmi templom. Az árkádok alatt található Nemzeti Emlékcsarnokban a magyar történelem, tudomány és kultúra fontos...

Tovább az adatlapra
Szigetvári vár Nemzeti emlékhely
Szigetvár

I. Szulejmán szultán 1566-ban százezres sereggel támadta meg Szigetvárt, de győzelmét nem érte meg, még az ostrom idején elhunyt. Helyzete reménytelenségét látva a kapitány, Zrínyi Miklós háromszáz katonájával kitört a várból, és hősi halált halt. Az ostrom történetét azonos nevű...

Tovább az adatlapra
Turul emlékmű Történelmi emlékhely
Tatabánya

A magyarság mitologikus madarát ábrázoló szobor a honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából felállított millenniumi emlékművek egyike. Az Európa egyik legnagyobb madárábrázolásaként is ismert bronzszobrot, Donáth Gyula alkotását a krónikahagyományban 907-re datált bánhidai csata ezredik...

Tovább az adatlapra
Hétkápolna és honvédemlékmű Történelmi emlékhely
Vác

A Hétkápolna zarándokhely mellett 1868-ban közadakozásból állították fel az első honvédemlékművet Degré Alajos javaslatára, az 1849-es váci csaták emlékére. A kezdeményezést anyagilag is támogató Kossuth Lajos szerint a tavaszi hadjárat áprilisi váci csatája „amint egyik legdicsőbbike,...

Tovább az adatlapra
Visegrádi vár Történelmi emlékhely
Visegrád

Visegrádot Károly Róbert tette meg székhelyéül 1323-ban. Itt tartották 1335-ben a híres királytalálkozót a magyar, a lengyel és a cseh uralkodó részvételével. A visegrádi palotát Mátyás király Európa-szerte ismert reneszánsz művészeti központtá tette. A „visegrádi országok” kifejezés...

Tovább az adatlapra
Vizsolyi Biblia Látogatóközpont Történelmi emlékhely
Vizsoly

Az első teljes magyar bibliafordítást 1590-ben adták ki Vizsolyban. A mű a magyar művelődéstörténet mérföldköve, a korabeli nyomdászat kiemelkedő teljesítménye. Károli Gáspár és társai időtálló munkáját bizonyítja, hogy az alkotás minden későbbi protestáns bibliakiadás alapjául...

Tovább az adatlapra
Emlékhelyek Napja 2024 - Helyszín- és eseménykereső

Emlékhelyek napja

Helyszín- és eseménykereső

Típus:
Drégely vára
Emlékhelyek Napja 2024

Drégelypalánk

Emlékhelyek Napja 2024