November 11-ig lehet pályázni a Tóth István-Tóth Terézia Ösztöndíjra

November 11-ig lehet benyújtani a 2020. évre szóló tanulmányi ösztöndíj pályázatot a Tóth István – Tóth Terézia Közalapítványhoz. Jó tanulmányi eredményt felmutató és rászoruló általános és középiskolásokat, valamint felsőoktatásban tanulókat segít a szervezet.
2019.11.06. 09:43 |
November 11-ig lehet pályázni a Tóth István-Tóth Terézia Ösztöndíjra

A Székesfehérvár Városa által létrehozott és támogatott közalapítvány a jó tanulmányi eredményt elért, állandó székesfehérvári lakhellyel rendelkező fiatalokat segíti, akik szociális helyzetük miatt is rászorulnak erre. A támogatás elnyeréséhez mindkét feltételnek teljesülnie kell.

A pályázati adatlapot ITT töltheti le!

A pályázat benyújtása az adatlap kitöltésével történik, a dokumentum csak a szükséges mellékletek csatolásával érvényes. Az adatlapot köznevelési intézményben az iskola biztosítja, letölthető a www.szekesfehervar.hu honlapról, valamint kérhető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján is. A pályázat csak az idén kiadott és a 2020. naptári évre szóló adatlapon adható be. A rászorultságról szintén az adatlapon kell nyilatkozni. A tanulmányi eredményt minden képzési szinten az iskola igazolja, köznevelési intézmény esetén az adatlapon, felsőoktatási hallgató esetén az intézmény külön igazolásán. Tanulmányi követelmény a 7-8. évfolyamon 4,8, a 9-13. évfolyamon 4,5, a felsőoktatásban 4,2.

A pályázat 2019. november 11-ig nyújtható be az adatlap kitöltésével, aláírásával és a mellékletek csatolásával, a borítékon szerepelnie kell a „Tóth Ösztöndíj” megnevezésnek.

Adatkezelési tájékoztató - LETÖLTÉS

Pályázati felhívás - LETÖLTÉS

Közlemények

  1. Hulladékszállítás húsvétkor

    A hulladékszállítás rendje nem, de az ügyfélszolgálat és a hulladékudvarok nyitvatartása változik húsvétkor. A Depónia a lakossági hulladékszállítást 2024. március 29-én, pénteken és 2024. április 1-én, hétfőn is a megszokott ürítési rend szerint végzi. A kukákat a szokásos rend szerint reggel 6 óráig kell kihelyezni.

    2024.03.28.
  2. Parkolás húsvétkor

    2024. március 29-én péntektől egészen 2024. április 1-jén, húsvét hétfőig az I.,II. és III. övezetben díjmentes lesz a parkolás Székesfehérváron. A történelmi belvárosba, ami kiemelt parkolási zóna ezen időszak alatt is csak engedéllyel lehet behajtani és a parkolásért is díjat kell fizetni! Az ingyenes parkolásról mindenki értesül, aki parkolójegyet szeretne váltani, ebben az időszakban nem működnek a parkolóautomaták a városban.

    2024.03.27.
  3. Bővül a biohulladék-gyűjtés

    2024. április 1-től Székesfehérváron két további körzetben - Ybl Miklós és a Királykút lakónegyedben - is elindul a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtése. A gyűjtés módjáról és a hulladékgyűjtő edénybe helyezhető hulladékok típusairól ITT tájékozódhatnak!

    2024.03.26.
  4. Áramszünet lesz több utcában

    Az E.ON tájékoztatása szerint március 25-én, 26-án, valamint 27-én és 28-án, hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön áramszünetre kell számítani Székesfehérvár egyes utcáiban. Az érintett területeken kérik a lakosság megértését.

    2024.03.22.