Belföld

Fónagy János: Az MKIK-tagság és az ötezer forintos tagdíj is kötelező marad

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Az államtitkár szerint a Parragh László által vezetett kamara az orvosival ellentétben a kormány szövetségese.

A szocialista Vajda Zoltán a gazdaságfejlesztési minisztert kérdezte arról, hogy a kormány az orvosi kamarai után megszünteti-e a kötelező
kereskedelmi és iparkamarai tagságot is.

Ha igen, mikor; ha nem, miért?

Az ellenzéki politikus azt írta Nagy Mártonnak, ha a fideszes többség szerint egy olyan nagy felelősséget, szakmai elhivatottságot igénylő szakma, mint az orvosi, kötelező kamarai tagság nélkül is folytatható, miért marad meg a kötelezettség a vállalkozóknál, akik azt évek óta egyre hangosabban ellenzik. Vajda Zoltán a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben nehezen tartja indokolhatónak, hogy tagsági díj fizetésére kényszerítenek több tízezer egyéni vállalkozót, kisvállalkozást, miközben a túlélésükért küzdenek.

A gazdaságfejlesztési tárca államtitkára válaszában egyértelművé tette, hogy a Parragh László által irányított Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) működése össze sem hasonlítható a Magyar Orvosi Kamaráéval (MOK), mert szerinte utóbbi jogosítványával visszaélt, míg az MKIK jogszerűen látja el az állam által átadott közfeladatokat,

közreműködik a gazdaság és a vállalkozásfejlesztés feladatainak ellátásában, képviseli a magyar vállalkozók érdekeit. A kormány és az iparkamara együttműködésének célja a nemzetgazdaság fejlesztése, a magyar emberek életminőségének
növelése

Fónagy János ezt olyan stratégiai együttműködésnek nevezte, amely kiszámíthatóságot visz az üzleti és a vállalkozói életbe. A kormányfő által irigyelt államtitkár ezt követően hosszan sorolta, mi mindent ért el a kamara a vállalkozások érdekében.

A gazdasági kamarák a közfeladataik ellátásával, illetve működésükkel járó költségek nagy részét a kamarai hozzájárulásból fedezik. Ennek a megszüntetése a kamara közfeladat-ellátásának biztosítását nagymértékben veszélyeztetné.

A kormány ezért az évi 5 ezer forintos hozzájárulás eltörlését nem tervezi, a kamara által végzett munkára a jelenlegi nehéz időszakban még inkább szükség van – tette hozzá Fónagy államtitkár

Ajánlott videó

Olvasói sztorik